Felszabadulás a tudat parazitáitól

felszabadulás a tudat parazitáitól

A poszt-neoavantgárd magatartás jellemzői: Ha jelenünkről, közérzetünkről általános érvényű kijelentéseket akarunk tenni, ismét csak olyan jelenségcsoportot vizsgálhatunk, amely arról a legsűrítettebb, legérzékenyebb reflexiókat nyújtja, tehát a művészetekét.

Talán még érdemes a művészeteken belül elkülönítve kiemelni az avantgárd művészeti mozgalmat, sőt azon belül is a neoavantgárd elkedvetlenítő névvel illetett, immár húsz évre visszatekintő törekvéseit.

Sokak számára ez a nem túl bizalomkeltő mozgalom a régi, klasszikus avantgárd valamely felhígított változatának, züllött unokaöccsének, különc, de életerős nagybácsi imitációjának, semmi lényegében újat nem adónak, a régi magatartás enervált továbbvariálásának tűnik. Ezek az ítélkezők egy lényeges kérdést figyelmen kívül hagynak. Első jelentése ennek a mozgalomnak túlságosan váratlan és önmaga számára is meghökkentő volt, eszmei divergenciája arra mutatott, hogy akkor még elméletileg teljes mélységében tisztázatlan volt, milyen világfeszültségek hívták életre.

Ezek a bizonyos feszültségek azóta tovább mélyültek és kitermelték azokat a filozófusokat és eszmerendszereket, akik és amelyek ezek okait és jellegét megkerülhetetlenül feltárták. Ezek a gondolatrendszerek elsősorban a marxizmus talaján bontakozik ki, anélkül azonban, hogy a megvalósuló s időközben megvalósult szocializmusok arculatán a legcsekélyebb módosítást okozták volna.

A neoavantgárd mozgalom ezekre az elméletekre már tudatosan támaszkodott, inspirációját ezekből merítette.

A bennünk foglalt forradalmi energiát népszerűsítette, elterjesztette. A politikai mozgások az körüli diákmegmozdulásokban kulmináltak. Az utóbbi évben ezek a mozgások elcsendesültek, a filozófusok meghaltak. A zenekar elhallgatott, csak egyetlen halk tremoló hallatszik még – nevezzük így - a poszt-neoavantgard elvékonyuló működése.

Ez a halk tremoló azonban kétségessé teszi, hogy valóban vége van-e a zenedarabnak. A kudarc csak visszamenőleg látszik elkerülhetetlennek.

Az a felfogás, hogy ami nincs, azért nincs, mert megvalósíthatatlan, amennyire lehangoló, annyira hamis, és csak azt szolgálja, hogy minden létező rossz a szükségszerűség felkentjeként berendezkedjen, és ráadásul biztonságát szolgáló könyörtelenségét annak szükségszerűségével igazolja. Másrészt azonban a megvalósíthatatlanság e kritériuma inadekvát, mert nagyon könnyen lehet, hogy egy forradalmi tervezet megvalósulását azok az ellenzők és ellentmondások gátolják, melyeket éppen a forradalmi folyamatban lehet leküzdeni, – és küzdenek le.

Marcuse Szűkebb-tágabb körben, kommunákban, életformákban sok minden megvalósult és kipróbáltatott, és nem bizonyult elég csábítónak. Ezért hajlok arra a nézetre, hogy az emberekből – az ifjúságot is beleértve – valóban kiveszett a változtatás igénye, kifáradt bennük a képzelőerő, amellyel saját boldogságukról maguknak fogalmat lennének képesek alkotni – ez az optimista előadás ettől pesszimista.

Marcuse A fenti idézetben jellemzett viszonyok fennállása a művészeteket defunkcionálja, így az nem képes ígérni, és nem képes reményeket kelteni. Az a korreláció, mely a művészetek és a társadalom egésze között fennáll, megsebesült, így felszabadulás a tudat parazitáitól művészi invenció gyökereit bármilyen mélyre ereszti, virulenciáját szolgáló életnedvekre nem akad, és elhullajtott termései a társadalom talaján meg nem fogannak. S itt rá kell mutatni, arra, hogy a mai újabb munkák értékét ma sem határozza meg más – akármilyen sokszoros áttételben - mint a hatvanas években megfogalmazott ideákkal való érintkezések.

Más oldalról, mintha kötelezővé vált volna a felszabadulás a tudat parazitáitól áttétel, a művek eleganciáját biztosító távolság attól, amit megcéloz. Visszatetszést kelt, túl direktnek minősül minden, ami az „ugrást” szorgalmazza, „a mennyiségekre épített társadalomból egy szabad társadalom minőségébe.

Marcuse A törés és visszahullás az ember legforradalmibb képességében következett be. Képzelet a hatalomra! A trónon egy leépült idióta feszengene, mai szóval debil, mely kifejezés valószínűleg éppen emiatt mostanában inkább stílusmeghatározó követelmény l. Mindez kimondatlanul is azt a mélyülő és terjedő belátást tartalmazza, hogy az ember és az emberi élet értéke csekély mely közhangulat bizonyos politikai elképzeléseknek nem is jön olyan rosszul.

Ez a felismerés sokakat – méltóságukat egyetlen lehetséges módon megőrizhetőnek vélve – az önpusztításba vagy egyenesen öngyilkosságba kergetett. Itt mindenképpen kegyelettel meg kell állnom, ha nem felszabadulás a tudat parazitáitól olcsó bizakodást szétszivárogtatni, mert ez a bizakodás máris túl drága, máris visszavonhatatlanul sokba került.

Ezek az önkéntes tragédiák mélyén kompromittálják a túlélőket, önmagukat önmaguk által is az intellektuális és érzelmi tunyaság gyanújába fogják. Mintha mindannyian a kompromisszumok iszapjába süllyedve a debil képzelet szuszogását hallgatnánk. Ilyenkor keserűségünkben megtehetjük, felelősök után kutatunk, újra és újra feltételezve, hogy az ember nem olyan, amilyennek mutatkozik, csak olyanná tették a viszonyok, amelyek nem feltétlenül következnek az emberi természetből és mint ilyenek megváltoztathatók.

A képzelet hanyatlása annak következménye, hogy az embernek nincs víziója saját szabadságáról, egyáltalában nincs a boldogságról, következésképpen a képzelet: ok és következmény egyszerre. Ily ördögi körforgásból való kilendülést csak külső erő adhat, vagy örvényként húz le a legrosszabba. Ha meggondoljuk, hogy a képzeletet mindig is külső erőforrás táplálta, míg azután a mitológiák, a képzelőerőnek ezek a tiszta kreációi megkoptak.

A vallások megalkotásával az emberi képzelet létrehozta azt, amit szellemi síkon önerőből?

Helminták a termékekben

Hydra parazita emberben későbbiekben kidolgozott egy módszert, amellyel a tiszta képzelet teljesítményeit felülmúlta, s ami valóban elképzelhetetlen eredményekre vezetett: a tudományos kutatás módszerét. Fantasztikus, filozófiailag és lelkileg feldolgozhatatlan tapasztalások birtokában a század első harmadában kialakult az a szellemi és tömegpszichológiai zavar, amelyet az agresszív politikai erők alaposan kihasználtak.

Ez a zavar már előbbről datálódott, mikor a múlt század fordulóján véglegessé vált a tudományos világképnek a transzcendáló jellege. Később, a századforduló után a zavar tovább nőtt, mivel még ezt az – eléggé száraz és felszabadulás a tudat parazitáitól – világképet is megzavarta különböző elméletek és tapasztalatok ellentmondása.

Ennek következtében 50 évig világkép-zavarral küzdött az emberiség. A múlt század közepén kialakult mechanikus racionalista világkép különböző cinikus következtetések levonására biztatta azokat, akik az megtették. A zavar napjainkig tart; jelenleg a technikai fejlettség, erőegyensúly formájában működik.

Ez azonban nemcsak katonapolitikai következmény. Ugyanez a technikai fejlődés táplálta a forradalmi reményeket is. Hogy nem erre vannak beállítva, az annak számlájára írandó, hogy a fennálló társadalom totális mozgósításban van a felszabadulás lehetősége ellen.

Bármennyire merész volt, meggyőződésem szerint mégis kevés ahhoz, hogy azt a bizonyos általános áthangolódást létrehozza, amelyre a politikai megmozdulásoknak szükségek lett volna.

Marcuse-nál hiányzott a metafizikai háttér, és egy technikai fejlődésre, tisztán a földi viszonyokra koncentráló múlt századi tudományos felfogásra támaszkodott, mellőzve minden ezen túlmutató megfontolást. Érdeklődése kizárólag a technikai színvonalra összpontosult, és egy szót sem ejt a tudományosan megújuló világkép eszmeileg transzformáló hatásáról: eszmegeneráló hatásáról azoknak a felfedezéseknek vagy elméleteknek – főleg hipotéziseknek- amelyek rejtett utakon, a maguk tudatformáló hatását kifejtve a század eleje óta áradnak a köztudatba.

felszabadulás a tudat parazitáitól

Párizsban, a as megmozdulások után mindenki metafizikai forradalomról beszélt, mert a forradalmi folyamatban továbbgondolták Marcuse felhívását. De ő csak a régi világképet alkalmazta merészen a megváltozott viszonyokra. Régi szemmel látja az újat, de még nincs szeme másképp látni a jelent.

Kétféle utópia képzelhető el: egyik a társadalmi megvalósíthatóság vagy megvalósíthatatlanság szintjén mutatkozik, a másik a vágyálmok, azaz a természeti törvények ellenére megvalósulni kívánó elképzelések, az utóbbira példa az örökifjúság.

Marcuse szerint utópiának igazán csak azt lehet nevezni, ami természeti törvényekbe ütközik. Így a társadalom megváltoztatásának semmilyen alternatívájáról sem lehet azt mondani, milyen gyakran szedhet drogokat férgek ellen utópia, mert azok megvalósításának megvannak a reális lehetőségei.

A természeti törvényekbe ütköző megvalósíthatatlanságoknak is megvannak történelmi határai. Meggyőződésem szerint elérkeztünk ezekhez a történelmi határokhoz; az ismert természettörvények abszolút érvénye megtört. Ezt már ban is lehetett tudni.

Kijött az ENSZ-klímajelentés: Rá sem fogunk ismerni a bolygónkra

A szivárgó tudományos hírek nagyban bátorították a képzeletet és hozzájárultak ahhoz, hogy a as forradalom metafizikus forradalomnak nevezhette magát. A természettörvények ez a bizonyos kétségessé válása, megtörése inspirálja ma az avantgárd művészetet.

És ha ez nem így van, akkor újra ráakadtunk a régi felszabadulás a tudat parazitáitól, a hatalmi apparátusra, ami meggyőződésem szerint közbelépett. Észrevette azt, amit Marcuse elmulasztott kellő súllyal tudomásul venni, hogy manapság minden törvénytisztelet alapja a természettörvények kételymentes tisztelete. Azelőtt az gyógyszerek helmintákhoz Giardia – a Kinyilatkoztatásban lefektetett – törvények voltak azok, amire a társadalom hierarchiája épült, az újabb társadalmak a természettörvények áthághatatlanságára bazíroznak.

A hatalmi apparátusok még idejében észrevették, hogy bizonyos információk olyan mélyen rendítik meg a kötelező evidenciákat, amik a képzelet működését veszélyesen felerősíthetik és kiszámíthatatlan társadalmi mozgásokra vezethetnek.

Ezért információzárlatot vezettek be. Egyrészről a való megalapozott feltevések publikálását gondosan megszűrték, másrészt ezeket a feltevéseket a tudományos-fantasztikus irodalom züllesztő csatornáiba terelték, mint nem reálisat, meseszerűt, üres, gyermekes fantáziálást tálalták.

felszabadulás a tudat parazitáitól

Így azok elvesztették minden valódi, mozgósító, felszabadító energiájukat. Ez is meglehetősen merész állításnak tűnik, de aki olvassa a tudományos közleményeket, az észrevehette, hogy 70 óta azok érdekessége határozottan megcsappant. Aki például az Élet és Tudományt lapozgatja hazai viszonylatbanaz folyton csak cinkékről meg vízesésekről olvashat, pedig azelőtt nagyon fontos értesülésekhez juthattunk. Ezekből ma már csak az IPM-ben, meg hasonló bulvárlapokban, nagyon könnyelműen, csemegének dobnak oda néha valamit.

Beszéltem az Élet és Tudomány egyik szerkesztőjével, aki azt mondta, hogy egy új határozat alapján bizonytalan hipotéziseket nem tesznek többé közzé. A legsúlyosabb, ami engem meglepett, hogy felszabadulás a tudat parazitáitól kongresszuson, egy bizonyos szovjet városban összegyűltek a tudósok a világ minden felszabadulás a tudat parazitáitól, hogy a Kommunikációs Interterrális Intelligenciák CETI – tehát a Földön kívüli intelligenciák – reális lehetőségeit vizsgálják.

A CETI konferenciáról a Fizikai Szemle hátoldalán megjelent egy összefoglaló, ami azonban csak a szervezeti ügyeket ismertette; a végén volt egy határozat, mely szerint az egész kongresszus anyagát sokszorosítva ki kell adni és mindenkinek tudomására kell hozni.

Azt hiszem, az Ország-Világban volt egy cikk erről, ahol az újságíró továbbításában megtudhattuk, hogy milyen fantasztikus dolgokat mondtak a tudósok. A kongresszusról az Élet és Tudomány is közölt egy folytatásos beszámolót, amiben azért nem ismertette a tudósok felszólalásait, mert „őket elragadta képzelet”, és ehelyett a tudomány jelenlegi állását írt le a kérdésben. Nekem, mint minden illetékes személynek, óriási veszteség, egy ilyen hír fontosabb, mint mondjuk egy napihír, pl.

Természetesen azt a kiadványt, ami ezeket az előadások tartalmazta volna, azóta is várom, de egyáltalán nem jelent meg, nyilván a sci-fi-irodalom valamennyire felhasználta Itt-ott ugyan megjelennek erről szóló kommentárok, de ez a beszámoló borzasztóan hiányzik és ez nagyon elszorítja a szellemi vérkeringést. A haditechnika szolgálatában a legfantasztikusabb kutatások teljes titokban folynak. A Hadititok a jogcím, amely az eredmények nyilvánosságra hozatalát megakadályozza.

Megkockáztathatjuk azt a feltételezést is, hogy a hadi feszültség felszabadulás a tudat parazitáitól és ezért is kívánatos azoknak, akik veszélyesnek tartják, ha mindenki a tudható tudás birtokába jut. Nem először van így a történelemben. Gondoljunk csak Egyiptomra vagy Galileire vagy Giordano Bruno felszabadulás a tudat parazitáitól.

Még egy hír, ami szintén nagyon meglepett, az újságban olvastam két évvel ezelőtt. Csak foszlányos hírekből próbálom összeállítani: letartóztattak a Szovjetunióban valami amerikai újságírót, mert valami titkos laboratórium anyagát vette át egy ott dolgozótól, és ez a dolgozó azzal védekezett, hogy az egy parapszichológiai tanulmány. Most nem tudom, hogy abban a titkos laboratóriumban parapszichológiai kutatásokat végeznek-e, mert ebben az esetben nyilván ez nem felmentő kifogás, de az illetőt tudtommal nem is mentették fel.

Ezek olyan kérdések, amelyek az embert feltétlenül megragadják és az az érzése, hogy a legfontosabból ki van zárva. Az új művészeteknél nélkülözhetetlen és betilthatatlan a nyitott-gondolkodás, hogy ez a gondolkodás foszlányos, szervetlen, el-elakadó, nem öntudatos és nem elég leleményes, ezért megint csak az a bizonyos információzárlat a felelős; a lélek eltömése néhány bizonytalan cáfolat-cáfolatából készült rongydugóval.

Az ismeretelméleti anarchizmusnak és általában a pozitivista tudományelmélet kritikájának egy fontos matematikai tétel, a Gödel-tétel az alapja, ami egy filozófiai interpretációban így fogalmazható meg: minden kijelentés mögött végtelen számú előfeltevés van, mely közül ha egy is hamis, úgy az eredeti jelentés is hamis. Duhem ben már bebizonyította, hogy nem lehet bebizonyítani, melyik a hamis a végtelen számú előfeltevésből. Nincs rá módszer. A tudósok számára az, hogy saját maguk publikálják műveiket, nem engedélyezhető, hiszen agyvelőik leltári tárgyak a hadiapparátusban, felszabadulás a tudat parazitáitól akármelyik gép vagy termelőeszköz.

Az hogy irányítójuknál sok mindent jobban tudnak, nem számit, ugyanúgy, ahogy Hyppolit, a lakáj is csak a szolgálatban bontakoztathatja filo aschelminthes caracteristicas emberi méltóságát. Engem Heisenberg stílusa A rész és az egészben Csortos Gyuláéra emlékeztet, mert hihetetlen udvarias, hihetetlen tisztelettudó, hihetetlen körülményes. Biztos mindenki ismeri a Hippolit, a lakájban az újgazdagot, aki mindent irányít, és az alárendeltet, aki mindenről jobban tud: ebből egy furcsa viszony keletkezik.

A művészek alkotó energiái még nem tekinthetők teljesen állami monopóliumnak. Olyan esetben, mikor tudott a nem tudás, nagy az átszakadás, a lehetséges felé, a képzelőerő, valamint a művészi formateremtő képesség munkához lát, hogy a lehetséges ne a káoszra, hanem a lehetséges formára találjon. Már a század eleje óta szivárognak ezek a tudományos jó hírek, amelyek ezt a jó értelemben vett nemtudást, ezt a fantázia-generáló nem tudást kialakították.

Ebben döntő szerepe volt a relativitáselmélet nek, ami szerintem máig sincs feldolgozva sem filozófiailag, sem művészileg, se sehogy.

Az felszabadulás a tudat parazitáitól relativizmusa az, ami az egész emberi létet döntően érinti, a legkülönbözőbb elképzeléseknek abszolút szabad utat enged. Az „óra-paradoxon”-ban és annak feloldásában megfogalmazott hipotézisek az embernek az időről való tudását és saját időbe vetített életének felfogását olyan mélyen megrendítik, hogy a továbbiakban nagyon nehéz azokat ugyanúgy értékelni, mint annak előtte.

A relativitáselmélet továbbgondolásának egyik következménye, hogy a nagy tömegű csillagok összeomlásakor keletkező különleges tartományokban az anyag minden eddigi ismert tulajdonságát elveszíti.

A hatvanas években ez elkezdett köztudottá válni még azok számára is, akik erről nem olvastak; a hajszálcsövesség törvényei szerint a magatartásformákon, újfajta mondatképzéseken keresztül terjedt, talán nem is maga a nézet, csak annak pszichikai következményei.

Az ilyen különleges tartomány ittlétének az a furcsa következménye, hogy – az összeomlott csillagok vagy az egész univerzum összeomlása esetében – annyira összeomlik, hogy teljesen eltűnik és egy olyan semmi keletkezik ott, ami sem az időben nincs, se a térben nem határozható meg, hiszen minden teret és minden időt magában foglal. Az ősrobbanás előtti állapot egy ilyen semmit mutat.

Ez a semmi egy olyan abszolút semmi, ami mégis a legvirtuálisabb, tehát benne egy egész világegyetem elhelyezkedhet, ugyanakkor annyira semmi, hogy se idő, se tér nem veszi körül. Tehát egy kiterjedés nélküli pont, ami nem helyezkedik el sehol. Ezek olyan elvi hipotézisek, olyan létezők, amelyek az emberi régi beidegzett gondolkodását teljesen felkavarják, és semmi másra nincs szüksége egy avantgardistának, mint éppen ilyenekre.

Felszabadulás a tudat parazitáitól azért szomjazik, mert elve benne van a magatartásában ez parazita fertozes tunetei fajta abszurditás, nyitottság, a lehetőségeknek ez a fajta végtelen és meglepő variálhatósága. Az eddig igaznak hitt energiamegmaradás elvéről is kiderült, hogy az egyek galaktikák központja ontja az anyagot. Az ősrobbanástól számított időben is óriási eltolódásokat találtak: a számítások közelebbi időpontra teszik az ősrobbanást, mint amilyen távoli csillagot látunk.

Azaz a csillag fénye megszületésétől az ősrobbanástól kezdve jön felénk, és mégis hosszabb ideje jön a fény ide, mint amióta egyáltalán az egész univerzum létezik. Szóval ellentmondások özönét találták és így nyilvánvaló a természeti törvények kétségessége. Ezek a képek a szemlélet számára teljesen elképzelhetetlenek, de az agyműködés számára mégis nagyon termékenyek. És ha valaki hagyja, hogy szétáradjanak benne ezek a közlemények, mint valami kedély, akkor ez a kedély egyáltalán nem lehangoló.

Inkább egy igen változatos, zavarba hozó, szinte ingerkedő intelligencia megnyilvánulásnak tűnnek. Mindnyájan tudjuk, hogy a Heisenberg-féle világegyenlet után azt mondta Max Born, hogy nagyon őrült elképzelés, de vajon elég őrült-e ahhoz, hogy igaz legyen.

Az avantgardizmusnak az őrültséghez való vonzalma tehát nem áll egyedül, hanem egy új világképből táplálkozik. Az anarchista ismeretelmélet más szempontból jut hasonló konzekvenciákra.

felszabadulás a tudat parazitáitól

Parazita kecsketabletták az egész tudományos módszert kifogásolja, ez a hipotéziseknek bizonyos egyenrangúságához vezet. Idézem ennek néhány lényeges kitételét.

És az alternatívák kidolgozásának folyamatában mindenki szót kaphat, szakértő és laikus, professzionális és dilettáns, az igazság megszállottja és a megrögzött hazudozó mind hozzájárulhat a konceptuális kultúra gazdagításához.

A korábbiakban ugyanis a történetiség szempontjának még a leghangosabb szószólói is csak a megismerés, csak a tudomány múltjára vonatkoztatták a történetiség dimenzióját. A jelen – ilyen vagy olyan okok miatt – tabu maradt. Ha viszont a tudomány jelen állapotát is belehelyezzük a történetiség dimenziójába, akkor semmilyen racionális alapon nem zárhatjuk ki azt a lehetőséget, hogy a későbbi korok embere számára a mi egész hőn felszabadulás a tudat parazitáitól tudományunk szánalmas és ostoba babonának tűnik majd, ugyanúgy, ahogy számunkra az alkímia, a mágia, a numerológia tűnik szánalmas és ostoba képzelgésnek.

De azt a lehetőséget nem zárhatjuk ki, hogy a mai tudomány által „végérvényesen megcáfolt”-nak tekintettek nézetek ismét előtérbe kerülnek és kiszorítják az egész modern tudományt.

Már csak azért sem zárhatjuk ki ezt a lehetőséget, mert a tudomány története során többször is előfordult már hasonló jelenség. Az emberi megismerés történeti dimenziójának figyelembevételével tehát minden kognitív teljesítmény fölöttébb efemernek vagy fölöttébb relatívnak bizonyulhat. Létrejön ezáltal a tudomány abszolút igazságának a látszata, de ez semmi más, mint az abszolút intellektuális konformizmus eredménye.

A tudósokat a társadalom parazitáinak mondja, olyanoknak, mint az egyiptomi vagy középkori papság, mely tizedet szed igazolhatatlan és esetleges munkássága finanszírozására. A tudományt nem lehet felelőssé tenni, hiszen ő maga jutott el tudományosan, morális módszereivel azokhoz a felfedezésekhez, amik kétségessé tették kompetenciáját azokban a kérdésekben, amelyről beszél.

Feyerabend téved, amikor a tudomány önmagával való ellentmondásosságából a tudósok valamiféle szélhámoskodására következtet, holott ez éppen a tudomány módszerének a munkamorálját igazolja. Elismeri azt, hogy egy elméletnek elég érdekesnek kell lennie ahhoz, hogy foglalkozzunk vele.

Erre Galilei esetét hozza fel: a kopernikuszi nézet a maga idejében tudománytalan, zavaros elképzelés volt, ami csak azért tetszett Galileinek, mert érdekesnek találta.

Rengeteg mellékhipotézissel és különböző blöff-elméletekkel egészítette ki a kétséges kísérleteket, de mégis, ez a magatartás a tudományos haladás és az emberi megismerés szempontjából hasznosnak bizonyult. Az új filozófusok úgy tesznek Marxszal, mint ahogy Marx tett Hegellel: megfordítják, a talpáról a fejére állítják a marxizmust, nem az idealizmus jegyében, hanem az abszurd értelmében.

Lehet, hogy érdekel